Ismerkedjünk meg!

Örülök, hogy úgy döntöttél, szeretnél többet megtudni rólam, jobban megismerni, mielőtt elkezdünk együtt dolgozni.

Olyan kérdések merülhettek fel benned, mint

– Miben tudok vajon segíteni neked?
– Miben vagyok a legjobb?
– Szakmailag és emberileg is megbízhatsz bennem?

Megértem a kíváncsiságod, hiszen ha együtt dolgozunk, az én kezembe adod a céged bevételszerzésének egy részét. Úgyhogy ideje, hogy jobban megismerhess.

Kovács-Somogyi Szilvi vagyok, 12 éve dolgozom a marketing világában. Mindvégig kisvállalkozói környezetben éltem a hivatásomnak, ebből adódóan sikerült mély tapasztalatot szereznem a tiédhez hasonló cégek mindennapi feladataiban.

2022-ben megszületett első gyermekem, ami megváltoztatta a prioritásokat az életemben, így jelenleg korlátozott kapacitással dolgozom.  🙂

Miben vagyok a legjobb?

Avagy mik azok a feladatok, amikben a leglelkesebb vagyok?

Szövegírás

Mindig is szerettem írni, és hiszek abban, hogy a szavaknak ereje van. Teljesen el tudok merülni egy szöveg készítésében, mert tudom, hogy különleges dolgokat hozhatok létre általuk. Nem számít, hogy egyetlen email, poszt vagy egy teljes weboldal szövege, minden feladatnak megvan a maga varázsa.

Kampányok tervezése

Készítettem az évek során másfél hónapos giga, és 1 napos villámkampányt is, így ebbe is jócskán belekóstolhattam.
Szeretek egy kampány készítésében az alapoktól az eredmények értékeléséig részt venni, élvezem, ahogy testet ölt az, ami kezdetben még csak a fejemben létezett.

Marketing folyamatok megalkotása

Mindig is kerestem a szakmai kihívásokat. Talán ezek közül az egyik legnagyobb, amikor jól kell összerakni egy folyamat apró lépéseit. Ismered az érzést, amikor tervezel, és egyszer csak összeáll a kép? Pont ez a bizsergés az, amit annyira imádok ebben.

Facebook hirdetések kezelése

Szeretem látni a munkám eredményét, és a hirdetések pontosan az a terület, ahol mindenről mérhető és pontos visszajelzést kapok. Imádok elemezni, új kampányokat indítani, tesztelni, és ezt eddig több száz hirdetési kampány esetében élhettem át.

Hogyan szereztem a tapasztalataimat?

Kreatív ügynökségnél

Elsőként egy olyan csapatban kezdtem dolgozni, ahol egy-egy projektben akár a névadástól kezdve dolgozhattam az ügyfeleinkkel a honlapjuk megalkotásán át a marketingstratégiáik kidolgozásáig.
Olyan széles körben volt rálátásom ezekre a folyamatokra, ami azonnal megfogott, és azóta is nagyon jó alapnak tekintem, hogy ennyire sok folyamatba beleláthattam.

Kétfős cégben

5 évig igazi mély vízben dolgoztam. Szerintem ismered az érzést, amikor csak ketten próbáltok megoldani minden olyan feladatot, amit egy vállalkozás felvet, legyen szó kampányokról, tartalmakról, folyamatok kidolgozásáról vagy egyéb kihívásokról.
Ez az időszak felbecsülhetetlen értékű tudást adott, hiszen jóformán mindenben benne volt a kezem. 🙂

Marketing oktató cégnél

Utolsó állomásként egy rendkívüli csapatban dolgozhattam, akiktől mind tudásban, mind személetben rengeteget kaptam. Például soha nem gondoltam volna, hogy Facebook Live adásokat is fogok tartani, ha személyesen nem találkoztunk, de ismerős vagyok valahonnan, könnyen lehet, hogy egy ilyen adásban láthattál. 🙂

Mikor fogunk tudni igazán jól együtt dolgozni?

Abban hiszek, hogy a hosszú távú sikeres együttműködésnek két titka van: a hasonló értékrend és a kölcsönös tisztelet. Ha ez szimpatikus számodra, akkor már sínen is vagyunk. Mi az, ami ezeken felül még könnyebbé teheti a közös munkát?

 

  • Teljes mellszélességgel ki tudsz állni amellett, amit csinálsz. Hiszel a termékedben, szolgáltatásodban, mert az jó és etikus.
  • Nem véletlenül használom az etikus szót. Teljes lelkesedéssel csak olyasmin tudok dolgozni, amit el tudok fogadni.
  • Tiszteled az ügyfeleidet, partnereidet és az őszinte kommunikáció híve vagy.
  • El tudod fogadni, hogy nem leszünk mindig egy véleményen. Tudod, hogy mit akarsz elérni, és hagyod, hogy ehhez a tudásom adjam.

Mi mindent csináltam az évek alatt?

Mindent ugyan nem tudok itt felsorolni, mert túlságosan hosszú lenne a lista, de a legfontosabb területekről képet kaphatsz, ha átfutod ezt a listát:

  • Értékesítési kampányok tervezése és kivitelezése
  • Email marketing stratégiák kidolgozása, sales sorozatok és utánkövető sorozatok készítése
  • Facebook hirdetések készítése és kezelése
  • Facebook hirdetési auditok készítése, esetleg hirdetési tanácsadás óradíjas formában
  • Értékesítési tölcsérek kidolgozása és működtetése
  • Teljes weboldalak szerkezetének megtervezése és szövegezése
  • Tartalmak tervezése és gyártása a legkülönfélébb terjedelemben és felületeken

Mi az, amiben nem én vagyok a te embered?

Ez talán meglepő, mert a szakemberek vállalt gyengeségeiről ritkán olvashatsz, én azonban úgy gondolom, mindkettőnk idejét megspórolom azzal, ha nyíltan írok ezekről is:

  • Google AdWords hirdetésekkel nem foglalkoztam az elmúlt időszakban aktívan, így ebben nem ajánlom magam.
  • Ha olyan embert keresel, aki technikailag összerakja neked a weboldalad, a tölcséred, vagy a fizetési folyamataid, akkor nem vagyok ideális választás. Nagyon jól kezelem a WordPress-t, a Joomlát és még pár hasznos rendszert, de nem technikai szakember vagyok. Ajánlani viszont tudok ehhez is szakértőt.
  • Régebben gyakran foglalkoztam Facebook kommunikáció tervezésével és posztok készítésével, azonban ez már nem a fő területem. Számomra lelkesítőbb az értékesítési szövegírás és a hirdetéskezelés, így posztok készítésében már nem vállalok új ügyfeleket.

Szeretnél velem dolgozni?

A Kapcsolat pontban megtalálod az elérhetőségeimet. Ha úgy érzed, tudnék segíteni abban, hogy együtt jobb eredményeket érjünk el, akkor keress meg bátran!